” Az energiaátmenetet tapasztalt mérnökökre kell bízni

Guus Berkout: Experienced Engineers must take the lead in the Energy Transition című esszéjének magyar fordítása a Magyar Hírlap napilapban két részben jelent meg:

1. rész (március 28):

Putyin és Hszi Csin-ping bizonyára teljes ámulattal és hálatelt tekintettel nézi a nyugati világ önpusztítását. A tapasztalt mérnököknek a lehető leghamarabb össze kell szedniük a szétesett darabokat.

Évtizedek óta harsogják azt a klímapróféták, hogy az emberiség és a Föld bolygó pusztulásra van ítélve, hacsak nem történik meg egy gyors és drasztikus beavatkozás (a Great Reset, a Nagy Világújraindítás). Ennek következményeként az emberek növekvő félelemben élnek, és azt veszik észre, hogy egyre szegényebbek lesznek.

Jó hír azonban, hogy az elmúlt ötven évben e próféták katasztrofális jóslatai mindannyiszor tévesnek bizonyultak. További pozitív tény, hogy megszorultságában a találékony ember mindannyiszor képes intelligens megoldásokat találni. Nem szabad feladni, alkalmazkodni kell!

A mérnökök mindig is vezető szerepet játszottak a hatékony adaptációs technológiák fejlesztésében. A mérnökképzésnek ezért távol kell maradnia az ideológiavezérelt számítógépes klímamodellektől. E modellek rossz irányba terelgetik őket. Ezt üzenem a műszaki akadémiáknak és a műszaki egyetemeknek.

Összegzés. Az elmúlt évszázadokban a hitet és a babonát racionális gondolkodás váltotta fel. Fokozatosan világossá vált például, hogy a szélsőséges időjárást nem titokzatos istenek, hanem különféle természeti erők összetett kölcsönhatásai alakítják. Egy másik példa azt mutatja, hogy a primitív középkori gyógyítók lépésről lépésre napjaink képzett orvosai lettek. A felvilágosult gondolkodók világnézete nagy technológiai fejlődést hozott számunkra a társadalom minden szektorában. Ennek eredményeként az életminőség nagy mértékben javult.

A forradalmi átalakulás központi eleme az volt, hogy a mérés lett az ismeretforrás. A mérnökök nélkülözhetetlen szerepet játszottak az új felfedezésekhez szükséges mérőberendezések kitalálásában, megtervezésében és elkészítésében. E szerep még fontosabbá vált a mai – technológiailag magasan fejlett – társadalomban, ahol a természetes és az antropogén rendszerek komplex módon hatnak egymásra. A mai műszaki egyetemekre nagy felelősség hárul az új mérnökgenerációk nevelésében. Nélkülük nem lesz fenntartható jövőnk.

A mérések összegyűjtése és elemzése lehetővé teszi komplex rendszerek tulajdonságainak meghatározását és megjelenítését. A gyakorlatban ezt általában úgy kell elérni, hogy a rendszer belső mechanizmusait még nem is ismerjük. A rendszertulajdonságok empirikus – időbeli és térbeli – ismerete szerencsére gyakorta elegendő ahhoz, hogy a rendszer megváltozásai esetén meghozzuk a megfelelő döntéseket.

Ez különös jelentőséget kap abban az esetben, ha sürgősen kell dönteni, mert a döntéshozóknak nincs idejük megvárni, hogy elegendő mennyiségű megbízható elméleti ismeret gyűljön össze. Más szóval a gyakorlati cselekvés kényszerében sokszor nem várhatunk az elméleti modelleken keresztül adódó tudományos magyarázatokra. Az ilyen helyzetben a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy méréseket végzünk és elemezzük azokat, és nem az, hogy nagy bizonytalanságokkal rendelkező elméleti modellekre alapozzuk döntéseinket. Gondoljunk csak a Föld éghajlatára, ahol még sok évtizedbe telhet, hogy jobban megértsük, valójában mi történik.

A mai kor döntő kérdése – amit minden műszaki egyetemeknek fel kell magának tennie – a következő: Valóban olyan áldás-e az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalom ideológiája a természet és a társadalom számára, mint amilyennek naponta igyekszenek elhitetni? A szén-dioxid végül is a földi élet építőköve. Ha több bioterméket akarunk, akkor ugye több szén-dioxidra van szükségünk. És ami a „zöld” energiát illeti, a nap- és szélenergia csakugyan megbízhatatlan? És ezeknek az energiaforrásoknak a hidrogéntárolással való kombinálása csakugyan nem megfizethetetlen? A józan mérnöki megfontolás számára nem ezek lennének a tipikus szempontok?

Az elmúlt évtizedekben a politikai döntéshozók elméleti modellekbe vetett hite drámai módon megnőtt. Ez részben a modern számítógépek lenyűgöző számítási teljesítményének köszönhető. Valójában a számítógépes modellekbe vetett bizalom olyan nagyra nőtt, hogy a kormányzati politikában a modellezés egyre inkább felváltja a valódi méréseket. A kormányzatok ezáltal saját kis buborékvilágot teremtenek maguknak. Ezért van az, hogy egyre több politikai intézkedés nem a valóságon, hanem politikai álmokon alapul.

Egyre inkább ideológiai modellek határozzák meg, hogy minek kell történnie. A legismertebb példa a klímapolitika, az energiapolitika és a Covid–19-politika. Ezzel az irracionális fejleménnyel visszazuhanunk a felvilágosodás előtti hiedelmek és babonák világába, ami most abban nyilvánul meg, hogy számítógépes modellekre bízzuk magunkat.

Ahelyett, hogy az egyetemek hangoztatták volna kritikájukat e tendenciával szemben, belementek a játékba. Ami minden bizonnyal anyagi hasznot is jelent számukra, ugyanakkor az egyetemi kutatás politikai hobbilóvá silányult. Ez rossz hír az egyetemi oktatás minőségére nézve. Az én „alma materem” például, a Delfti Műszaki Egyetem nem a valós méréseket, hanem az éghajlati modellek eredményeit tekinti irányadónak. Ezekre a modellekre alapozva fejlesztik a technológiát a globális „felmelegedési válság” megállításának képzetében.

Gondoljunk csak arra a hiedelemre, miszerint a szélturbinákkal, napelemekkel és biomassza-erőművekkel fenntartható módon kielégíthető a világ energiaszükséglete. Az egyetemem még díszdoktori címet is adományozott az Európai Unió alelnökének, Frans Timmermansnak, a zöldbabona bajnokának. Mivel a virágzás és a jólét kulcsa a megbízható és megfizethető energia, ez a díszdoktori cím az egyetem számára egy történelmi jelentőségű kudarc.

A következőkben felhívást intézek a műszaki egyetemekhez, hogy térjenek vissza a műegyetemi feladatokhoz, vagyis a technológiai lánc mérnöki fejlesztéséhez. Ebben a láncban új technikai megoldások a valóságot leíró mérések alapján születnek. Inspiráló példa lehet az infravörös csillagászat, ahol a James Webb-távcső egyedülálló méréseket fog végezni az univerzumról. Ezeket az új méréseket a meglévő elméletek tesztelésére és újak kidolgozására fogják használni.

Várható, hogy a világegyetemről szerzett új ismeretek sokasága („az általános kép”) saját Naprendszerünk és ezáltal a Föld éghajlatának jobb megértéséhez is hozzá fog járulni (főszerepben a Nappal). Az ember energiaellátása szempontjából pedig a műszaki mérések sokasága egyértelműen azt mutatja, hogy a jövő messze legígéretesebb energiaforrása az atomenergia. Az energiakutatás napirendjében nem politikai rögeszméknek (például szélturbináknak, a napelemeknek és biomassza-erőműveknek), hanem a modern atomerőműveknek kell előtérbe kerülniük. Nem szélmalommérnökökre, hanem atommérnökökre van sürgősen szükség.

Az egyetemi testületeknek mindig szem előtt kell tartaniuk, hogy egyetemüknek új ötletek táptalajaként kell szolgálnia. Ehhez inspiráló kutatási és oktatási környezetre van szükség, ahol szívesen fogadják az új koncepciókat, és a hallgatók kibontakoztathatják tehetségüket, nemüktől, külső megjelenésüktől, vallásuktól és származásuktól függetlenül. A rossz ötleteket megfigyeléssel és érveléssel kell kiszűrni, nem pedig a kreatív elmék elhallgattatásával, mondván, hogy ők nem eléggé igazodók („woke”), vagy mert nem fogadják el az uralkodó konszenzust.

Végezetül hadd zárjam ezt az összefoglalót a műszaki egyetemeknek szóló néhány tanáccsal. A mérnökképzések minősége érdekében – tehát hallgatóik érdekében – olyan irányváltást indítsanak el, amelyben ismét a kritikai gondolkodás, a tényleges megfigyeléseken alapuló igazságkeresés, az innovatív műszaki megoldások válnak a kiindulóponttá. Ezeknek a megoldásoknak nemcsak műszakilag kell megvalósíthatónak lenniük, hanem gazdaságilag is kifizetődőnek ahhoz, hogy értéket jelentsenek a társadalom számára. Külön tanácsom, hogy a szélsőségeket és a politikát tartsuk távol az egyetem kapujától, és soha ne adjunk díszdoktori címet hatalmon lévő politikusoknak.

A racionális gondolkodás erő. A természet- és műszaki tudományok tudásterülete olyan alapvető törvényeken alapul, amelyek a körülöttünk lévő természeti jelenségek viselkedését írják le. A végcél az, hogy mindent megmagyarázzunk, amit az emberek a természetes rendszerben (a Föld felszíne alatt, a felszínen és a felszín felett) észlelnek. A természeti jelenségekre vonatkozó ismereteket természettudományos modellek sűrítik magukba.

Az efféle modellekkel a természeti jelenségek utánozhatók és tanulmányozhatók, manapság nagy teljesítményű számítógépek segítségével („számítógépes szimuláció” révén). Ezeket a szimulált megfigyeléseket valós megfigyelésekkel mennyiségileg (kvantitatívan) összehasonlítva tesztelhetjük a modellek valóságfokát. (Ezt nevezzük a modell validálásának.)

Validált modellekkel hasznos jövőbeli előrejelzéseket lehet készíteni (gondoljunk például a bolygók mozgására a makrovilágban vagy a molekulák viselkedésére a mikrovilágban). Ezeket a forgatókönyveket később össze lehet hasonlítani valós mérésekkel. Az igazi kutatókban minduntalan új és új kérdések merülnek fel, és folyamatosan új méréseket végeznek. Valójában ez a tudomány lényege.

A híres fizikus, Richard Feynman ezt mondta az elméleti modell ellenőrzéséről: „Ha nem egyezik a természettel, akkor rossz, elvetendő. És ez az egyszerű kijelentés a tudomány kulcsa. Nem számít, milyen szép, amit kigondoltál, nem számít, milyen okos vagy, és az sem, hogy milyen nagy tekintélyű ember állítja. Ha nem egyezik a kísérlettel, akkor rossz, elvetendő.”

Más szóval, a mérések mutatják meg, hogy mennyire bízhatunk az elméleti modellekben. Egyrészt a megfigyelt dolgok megértésének tudományos folyamatában, másrészt a várható bizonytalanságok becslésében. Minél összetettebb a valóság, a modellek annál bizonytalanabbak. Vegyük figyelembe a Föld éghajlati rendszerének rendkívüli összetettségét, azaz az éghajlati modellek kimenetének nagy bizonytalanságát. A mérnökök a lehetséges legjobb minőséget követelik meg műszaki modelljeiktől. Végül is a mérnöki termékeknek száz százalékban kiszámítható tulajdonságúnak kell lenniük. A megbízhatatlan termékeknek nincs piacuk. Ez lehet az oka annak, hogy a mérnököket kiszorították az állami szervezetekből.

2. rész (március 29):

Vélemény és vita

Élvezze tehát a mai kedvező klímát! A jövőben valamikor visszamegyünk egy újabb hideg időszakhoz. Készüljünk fel rá, mert az emberiség nem nagyon tűri a hideget

A természettudományi modellek alapelemei az oksági kapcsolatok. Az ok-okozati összefüggés azt jelenti, hogy ha a rendszert megzavarjuk (ezt nevezzük oknak), meg tudjuk jósolni a rendszernek az adott zavarra adott reakcióját (az okozatot, a hatást). Az oksági összefüggés tehát az ok és okozat kapcsolata. Az efféle kapcsolatok játszanak kulcsszerepet mindenféle elméleti modellben.

A legtöbb oksági összefüggésben azt tapasztaljuk, hogy a hatás egy része (a kimenet, az output) rendszerbemenetként (inputként) is fog funkcionálni. Ezt a jelenséget visszacsatolásnak nevezzük. A visszacsatolás az oksági összefüggéseket sokkal bonyolultabbá teszi, mert jelentősen erősítheti vagy gyengítheti a kapcsolatot. Bármilyen természettudományi modell felfogható lényegében az oksági kapcsolatok pozitív és negatív visszacsatolásokkal rendelkező hálózataként. A klímamodellek ideális példák erre. A megbízható modellek kidolgozása racionális gondolkodást és a valósággal való állandó összevetést igényel (lásd Feynmant). A vágyvezérelt gondolkodás itt halálos bűn.

Jelenleg két nagy – kiterjedt társadalmi hatással rendelkező – természettudományos oksági kérdéskör foglalkoztatja a világot:

1. Milyen módon és mennyire befolyásolja az emberi tevékenység (mint ok) Föld klímájának változását (mint okozatot)?

2. Milyen módon és mennyire befolyásolja az emberi tevékenység (mint ok) a mai Covid–19-világjárvány lefolyását (mint okozatot)?

Mindkét kérdés bonyolult természettudományi folyamatokat foglal magában, amelyek tisztázásához még igen sok kutatásra van szükség. A nagy kérdés az, hogy az emberek nem értékelik-e túl magukat, ha azt gondolják, hogy politikai döntésekkel befolyásolható a Golf-áramlat változásainak hatása (az éghajlatváltozás esetében) vagy a vírusmutációk hatása (a világjárvány esetében). A kutatóknak szüntelenül kérdéseket kell feltenniük, és ezt a fajta a kritikus hozzáállást kell továbbítaniuk környezetüknek.

A nagy tudáshiány miatt az embernek el kell fogadnia az olyan természeti jelenségek elkerülhetetlenségét, mint az éghajlatváltozás és a vírusmutációk. A káros hatások azonban a lehető legkisebbre csökkenthetőek azáltal, hogy hatékony alkalmazkodási technológia fejlesztésére készülünk fel. A klímapolitikában egyre világosabbá válik, hogy az alkalmazkodás a járható út. Világjárvány esetén az alkalmazkodási intézkedések azt jelentik, hogy a fertőzést a járványlánc korai szakaszában az átvitelt blokkoló technológiák révén akadályozzák meg. A mérnököknek vezető szerepet kell betölteniük az alkalmazkodási politikákban. Például miért nem hallgatunk tapasztalt energetikai mérnökökre, mit mondanak a fenntartható energiajövő megvalósítható és megfizethető lehetőségeiről, és miért nem dolgoznak szakértő mérnökök olyan fejlett technológián, mint például az ionszűrő technológia, amely eltávolítja a levegőből a szennyezett aeroszolt a járványlánc korai szakaszában?

Klíma-, energia- és környezetvédelmi mérnökök. Az elmúlt évek éghajlati vitája kaotikus és inkoherens volt, mivel az éghajlatváltozás, az energiaátállás és a természeti környezet iránti aggodalom egyetlen átfogó politikában egyesült. Ez minden vitát rendkívül átláthatatlanná tesz. Hiszen tartalmilag nagyon különböző témákról beszélünk:

– Az éghajlatváltozás a természeti erők összetett kölcsönhatásáról szól. Ezt az emberek közül csak kevesen értik. Az előrehaladáshoz sok különböző tudományágra lesz szükség. Itt is nélkülözhetetlen a fejlett mérési technológia. Ehhez a klímakutatókkal szorosan együttműködő mérnökökre lesz szükség.

– Az energetikai átalakulás során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a meglévő energetikai infrastruktúra leállításának sürgetése (az EU-politika) jelentős társadalmi–gazdasági visszaesést fog okozni. Az atomenergia a jövő kiemelkedő jelentőségű energiaforrása. A nagy kihívás itt egy észszerű átmenet. Nem a technikailag tudatlan politikusoknak, hanem a tapasztalt mérnököknek kell kulcsszerepet játszaniuk ezen az átmeneti úton.

– A természeti környezet elvárja a jó sáfárkodást. A levegőszennyezéssel, a vízszennyezéssel, az erdőirtással és a természeti erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmak teljesen jogosak. Emellett óriási mennyiségű hulladékkal kell szembenézni a bolygónkon, amikor majd – a viszonylag rövid élettartam miatt – évente több millió szélturbinát, napelemet és akkumulátorcsomagot kell leselejteznünk. A mérnökképzésben nagyobb figyelmet kell fordítani azokra a technológiákra, amelyek megakadályozzák a káros anyagok természeti környezetbe jutását, valamint nyersanyagként való újrahasznosításának gazdaságilag vonzóvá tevő technológiáit.

A klímaváltozás tényeit tekintve a mérések azt mutatják, hogy a Föld lényegében a kis jégkorszak (1750) óta melegszik. A mérések azt is mutatják, hogy nincs klímavészhelyzet. A végzetes forgatókönyvek helytelensége eddig minden alkalommal bebizonyosodott. A szén-dioxid nem szennyezőanyag. Éppen ellenkezőleg, a szén-dioxid nélkülözhetetlen minden élethez a Földön. A több szén-dioxid a mezőgazdaságot is több terméshez juttatja. A szén-dioxid ezért igen hatékony fegyver a szegény országokban tapasztalható tartós éhínség ellen. Miért nem hallunk erről többet? És van még egy további pozitív klímaüzenet is: 1750 óta a globális felmelegedés nagyon előnyös az emberek és a természet számára. Élvezze tehát a mai kedvező klímát! A jövőben valamikor visszamegyünk egy újabb hideg időszakhoz. Készüljünk fel rá, mert az emberiség nem nagyon tűri a hideget.

A tudományos közösség növekvő kétségei ellenére a nyugati kormányok továbbra is a szén-dioxidot tekintik az éghajlatváltozás fő felelősének. A politikai hitvallás tehát az, hogy minden szén-dioxid-kibocsátást a lehető leghamarabb jelentősen csökkenteni kell (nettó nullakibocsátású társadalom). Micsoda naivitás! Ahogy már említettük, a nettó zéró politika kisebb mezőgazdasági hozamokat és hatalmas hátrányt jelent a nagyüzemi biotermelés korszakában. Megbízható energetikai infrastruktúránk elhamarkodott lecserélése közpénzből, erősen támogatott, időjárásfüggő megújuló energiaforrásokra: ostobaság.

Az elmúlt százötven év megmutatta, hogy a megfizethető és megbízható energia a kulcsa a jólétnek és a virágzó életnek. Hollandiában vannak például a világ legtisztább és legmegbízhatóbb fosszilis tüzelésű erőművei, de most mindezeket bezárják anélkül, hogy megfelelő tartaléklehetőségünk lenne. Nem meglepő, hogy az energiaárak egyre magasabbak, az infláció gyorsan emelkedik, és a polgárok szegényebbé és szegényebbé válnak. Mindezeken a politikai hülyeségeken felül most egy újabb zavart látunk: egy még ostobább kelet–nyugati háborút. A nyugati politikusok természetesen nem magukat fogják hibáztatni, hanem a klímaváltozást, ahogy már megszoktuk tőlük.

Ne feledjük, hogy a szél- és napenergia tárolására szolgáló, sokat dicsért hidrogénes megoldás akár hatvanszázalékos energiaveszteséggel is jár. (A hidrogén a természetben nem fordul elő, elő kell állítani.) Ez még drágábbá teszi a szél- és napenergiát. Ezen túlmenően, mivel a szélből és a napból származó, szakaszosan áramló elektromos energia aránya a meglévő villamosenergia-hálózatokban gyorsan növekszik, az elektromos autók nagyarányú elterjesztése: felelőtlenség.

Fókuszáljunk a jövő energiaforrására: az atomenergiára. Az atomerőművek viszonylag kis helyigényűek, nem okoznak levegőszennyezést és nem zajosak. Rendkívül megbízhatók, biztonságosak, és nemcsak megfizethető áramot, hanem megfizethető, magas hőmérsékletű gőzt is biztosítanak. Ráadásul a hulladékprobléma nemzetközileg nagyon jól szabályozott. Az előrehaladás gyors.

A harmadik generációs nukleáris reaktorok, amelyek most kerülnek forgalomba, körülbelül 1500 MW kapacitással rendelkeznek (az új EPR-reaktor Finnországban akár 1660 MW), és ezt a teljesítményt az esetek 95 százalékában magas ellátásbiztonság mellett adják le. Egy nagy szélturbina 10 MW teljesítményű, és ezt a teljesítményt csak az idő 30 százalékában biztosítja, nagy ellátási bizonytalanság mellett. Tehát körülbelül 500 helyigényes, a tájat eltorzító, zajos, nagy ellátási bizonytalansággal rendelkező szélturbina tudja csak a nagy ellátásbiztonságú, kis helyigényű, csendes atomerőművet helyettesíteni. Az olyan sűrűn lakott országokban, mint Hollandia, ez nem lehetséges. A szél legfeljebb jelentéktelen mellékszereplő. Ugyanez vonatkozik a természeti tájak napelemekkel történő bevakolására is.

Van még egy pozitív hírem is az atomenergiáról. Már készülőben vannak a legújabb kis reaktorok (SMR), amelyek egyfajta újratölthető, óriási akkumulátorként működnek. És még jobb hír, hogy a kiváló tóriumreaktor is hamarosan megérkezik. Az efféle típusú reaktorok az energiaellátottságot illetően az emberiség aranykorához vezethetnek.

Megkerülhetetlen, hogy szóba ne hozzam Frans Timmermans EU-alelnök tiszteletbeli doktori kitüntetését. Ez a politikus szinte mindent elkövetett, hogy politikai ambíciói érdekében visszaéljen a tudománnyal. Minduntalan összekeverte a tudományos igazságfeltárást és a politikai hatalomépítést. Mindez egy olyan harmadosztályú klímaelmélet dicsőítéséhez vezetett, amely semmiben sem felel meg a természeti megfigyeléseknek – vagyis tudományosan téves –, és ez a téves elmélet olyan klímapolitika bevezetéséhez vezetett, amely Európát energiaválságba döntötte. Az előidézett energiaválság pedig Európát negatív társadalmi-gazdasági spirálba sodorta. Ukrajna orosz inváziója olyan időszakban történik, amikor a sérülékeny energiapolitika miatt az EU tárgyalási pozíciója rendkívül gyenge.

Egy igazán fenntartható jövő felé a társadalom útját az egyetemek szolgálják azzal, hogy új tudományos ismereteket hoznak létre és adnak át hallgatóiknak. Mára a minőségi egyetemek egyedülálló gazdagság forrásává váltak mindazokban a régióban, ahol megtelepedtek. Minél magasabb az elért tudományos szint, annál nagyobb a hozzájárulás a jóléthez. Az egyetemeknek ezért mindig támogatniuk kell a kiválóságot. Ez azt jelenti, hogy nem szabad megelégedniük a tanulással, hanem – tudományos szakterületükön – vezető szerepre kell törekedniük. Ez azt is jelenti, hogy az egyetemeknek ideológiai és politikai célok nélküli közösségeknek kell lenniük. Emiatt mindennél fontosabb, hogy az egyetemeken a véleménynyilvánítás és a kutatás szabadságának elvei semmilyen körülmények között ne lehessenek megkérdőjelezhetők. Az egyetemeknek távol kell tartaniuk a politikát az egyetem kapujától, és soha ne adjanak díszdoktori címet hatalmon lévő politikusnak.

Itt az ideje, hogy nyílt klímavitát indítsunk olyan kellemetlen kérdésekkel, mint például:

1. Valóban válságot jelent-e a jelenlegi globális felmelegedés?

2. Valóban a szén-dioxid a nagy bűnös?

3. Valóban hozzájárul a masszív fatüzelés a globális felmelegedés csökkentéséhez?

4. Miért nem egyezik a „tudományosan megalapozott” klímamodellek eredménye a valós megfigyelésekkel?

5. Miért támogatják még mindig az egyetemek a zöldenergia-politikát, miközben az súlyos szegénységhez vezet? Miért nem szorgalmazzák az egyetemek a nukleáris technológia bevezetését? Miért tiltották be az efféle vitát az ENSZ 26. klímakonferenciáján (COP26) Glasgow-ban? (A CLINTEL javasolta ezt az IPCC-nek  – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, de az közömbös maradt.)

Végül bármely energiaforrás költségének és hasznának megítéléséhez a teljes láncolatot kell figyelembe venni: az energiatermelő létesítmény megépítésétől kezdve egészen az energiafogyasztásig. A láncolat egyetlen szegmensének esetleges kedvező tulajdonságát soha nem szabad az adott energiaforrás melletti döntő érvként kiragadni.